Fazekas Sándor a nagykunsági városban megrendezett III. Ifjú Gazda Kongresszuson hangsúlyozta: a kormány már az elmúlt hónapokban is számos döntésével segítette a magyar gazdálkodók versenyképességének erősítését, és javította feltételrendszerüket.
Szükség van azonban az eddigi intézkedéseket rendszerbe foglaló és kiegészítő, átfogó életpálya-modell kidolgozására, amely azokat a fiatalokat segíti, akik „e nemes, de nagyon küzdelmes hivatást" választják - húzta alá a miniszter.
A keretrendszer egyik legfontosabb eleme, hogy a Nemzeti Földalapból lehetővé tesszük a földhöz jutást mindazok számára, akik életvitelszerűen elkötelezik magukat a mezőgazdaság mellett - emelte ki a politikus. Hozzátette: tartalmazni fogja a rendszer az agrártámogatások igénybevételének lehetőségeit és feltételeit is.
A modell kidolgozására néhány hónapot szán a Vidékfejlesztési Minisztérium - mondta Fazekas Sándor, aki az MTI-nek úgy nyilatkozott: személy szerint is elkötelezett a program megvalósítása mellett, amelynek 2011. első felében el kell készülnie.
Ezek a törekvések összhangban vannak Magyarországnak az uniós elnökség idejére szóló célkitűzéseivel. Emlékeztetett: fontos napirendi pont lesz a magyar soros EU-elnökség programjában a közös agrárpolitika jövője. A tagországoknak külön-külön és együttesen is érdekük, hogy konszenzusos megoldást találjanak a jelenleg bonyolult agrártámogatási rendszer egyszerűsítésére. Mégpedig a Bizottság által felvetett új elemek, például a környezetvédelem figyelembevételével - tette hozzá a miniszter
