BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Maradt a brit alapkamat

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó rátán a brit jegybank. Ugyanakkor egyre több érv hangzik el a kamatemelés mellett.

2010. december 9. csütörtök, 15:27

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Bank of England (BoE) csütörtökön - idei utolsó kamatdöntő ülésén - változatlan szinten, 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát, és a brit gazdaságba juttatott eddigi 200 milliárd fonton felül nem jelentett be újabb élénkítő célú pénzinjekciót, vagyis mennyiségi enyhítést sem. Mindkét döntés megfelelt az előzetes várakozásoknak.

A londoni elemzői közösségben mindazonáltal most már felmerült az esetleges kamatszigorítás lehetősége is, elsősorban a célszintet folyamatosan meghaladó éves infláció miatt. Az októberben mért éves infláció 3,2 százalék, a szeptemberben 3,1 százalék volt Nagy-Britanniában, holott a célszint 2 százalékos. 

Egyes elemzői vélemények szerint ugyanakkor ennek nem elsősorban a monetáris, hanem inkább a költségvetési politika az oka.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi tanácsadó cég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a Bank of England monetáris tanácsának csütörtöki ülése után kiadott gyorselemzésében úgy számolt, hogy októberben a közvetett adóhatások kiszűrésével mindössze 1,6 százalék volt a fogyasztói szintű árinfláció. A ház szerint nem biztos, hogy ebben a helyzetben a kamatemelés lenne a legjobb gyógymód a jelenlegi inflációs hullámra. 

MTI-Eco
MTI-Eco

Ez is érdekelhet