Hét fiatal tudós nyert az idén a Magyar Tudományos Akadémia által létre hozott Lendület Fiatal Kutatói Program keretében több évre szóló támogatást. Az Akadémia azzal a céllal hozta létre a programot, hogy a fiatal tudósokat hazacsábítsa, illetve itthon tartsa. A Lendület program keretén belül az idén 300 millió forinthoz juthatnak a kutatók - amelyet az Akadémia forrásai és költségei átcsoportosítása révén tudott elkülöníteni büdzséjében. A támogatás öt évre elegendő forrást biztosít a kutatóknak ahhoz, hogy Magyarországon folytassák munkájukat.
Összesen 22 pályázat érkezett az akadémiához - tavaly 27 jelentkező volt, akkor öt nyertest hirdettek. Hárman pályáztak az Egyesült Államokból, egy kutató pedig Hollandiából. A bírálat két körben zajlott, első körben egy anonim bíráló bizottság pontozta a pályázatokat, majd egy nyilvános zsűri döntött a nyertesekről.
Fekete Csaba az elhízás elleni új terápiás megközelítésekkel, Stipsicz András matematikus a négy dimenziós terek tulajdonságaival foglalkozik. Galajda Péter a mikrobák közösségeinek törvényszerűségeit vizsgálja, Szakács Gergely a daganatellenes szerek új generációjának megalapozása, és a személyre szabott gyógyítást szolgáló új eljárások fejlesztéséért kapott támogatást. Gali Ádám a napelemtáblák hatékonyabb és olcsóbb előállításán, Soós Tibor pedig a szintetikus eljárások környezeti terelések csökkentésén dolgozik. Kóczy Á. László a kooperatív játékelmélet kutatója, kutatásai segíthetik a szabad piaci versenyt korlátozó kartellek elleni küzdelmet.
