A Népszabadság megbízásából készült kutatásból kiderül: a két héttel ezelőtti 28 százalékhoz képest most 35 százaléknyian vannak azok, akik szerint a Bajnai-kormány tevékenysége javítani fog az ország helyzetén. Egyúttal csökkent azok aránya, akik ennek ellenkezőjét várják.
A korábbi felméréshez képest - amit a közvéleménykutató április elsején, Bajnai hivatalos jelölése előtt készített - 25 százalék helyett már csak az emberek 18 százaléka gondolja úgy, hogy romlani fog a helyzet a Bajnai-program miatt. Nem változott egyúttal azok aránya, akik úgy vélik: nem fog változni semmi.
A bizonytalan szavazók meglepően nagy arányban tekintenek az új kormány működése elé: 38 százalékuk remél pozitív változást a kabinettől. A bizonytalanok között azonban legalább ugyanennyien vannak, akik se jót, se rosszat nem várnak a Bajnai-kormánytól. A bizonytalanok relatíve pozitív várakozását erősíti, hogy a válsághelyzet megoldására alkalmasabbnak vélik Bajnait, mint Orbán Viktort.
A miniszterelnök az ötfokú skálán 2,8, míg a Fidesz elnöke 2,4 pontot kapott a bizonytalanoktól. A válaszadók összessége ugyanakkor alig lát különbséget a két politikus alkalmasságát illetően. Bajnai ugyanezen a skálán 2,7 , míg Orbán 2,8 pontot kapott.
A miniszterelnök első parlamenti beszédében bejelentett intézkedései közül az állami vállalatok vezetőinek bércsökkenése osztatlan sikert arat a társadalomban, míg a szociális kiadások visszafogását inkább elutasítják. Az emberek 79 százaléka gondolja úgy, hogy a gazdaság rendbetételéhez mindenképpen megszorítások kellenek. A megkérdezettek 84 százaléka pedig a kutatás szerint azt mondja: a Fidesz is megszorítana, ha kormányra kerülne.
