A beutazó turizmus számára kedvező euró/forint árfolyamára hívja fel a figyelmet a Magyar Turizmus (MT) Zrt. több európai uniós országban indított kampányával. A társaság Münchenben tavasszal nagyszabású nagyközönségi kampányt bonyolít le, ennek részeként a következő hetekben ezer citylight poszter népszerűsíti majd Magyarországot és az itteni kedvező árakat.
Az utóbbi két hónapban több nyugdíjasoknak szóló magazinban is népszerűsítették az ország egészségturisztikai kínálatát Hollandiában. A több százezres olvasótáborral rendelkező lapok az 50-70 éves korosztályt célozzák meg, akik Hollandiában a válság ellenére is a legnagyobb utazási kedvvel bírnak. A gyógyító kúrák és wellness ajánlatok mellett Magyarország kulturális kínálatát is bemutató cikkek kiemelik a forint/euró kedvező árfolyamát, amely kitűnő csalogató eszköz az árérzékeny hollandok számára.
Az MT tájékoztatása szerint az angol posta City Cost Barometer elnevezésű felmérése szerint a kelet-európai országok, és kiemelten Budapest a legideálisabb úticél a briteknek. Az eurózónán kívül eső országokban a britek még mindig jól járnak, ráadásul Magyarországon most erősebb is az angol font, mint a tavalyi évben.
A gazdasági válság a turizmusban is bizonytalanságot okoz, mind a beutazások, mind a belföldi utazások terén mérséklődik a kereslet. Az MT szerint az idegenforgalmi vállalkozások előnyt kovácsolhatnak a világgazdasági válságból, hiszen a hazai turisztikai szolgáltatások ár-érték aránya nemzetközi összehasonlításban igen kedvező, és az euróval szembeni gyenge forint is vonzóvá teszi Magyarországot a külföldi turisták számára – írja az MTI.
