Összesen 10 medvepiaccal volt kénytelen megbírkózni az amerikai és a világ befektetői közössége 1950 óta . Ezek közül egy sem volt annyira mély, azaz nem hozta a vezető amerikai indexek olyan mértékű esését, mint a mostani. Az 1950 óta tapasztalt 10 medvepiac 20-57 százalékos visszaesést eredményezett a csúcsponttól a mélypontig. A mostani visszaesésnél csak az 1929-es volt rosszabb, ami 4 év alatt 89 százalékos esést eredményezett a Dow Jones indexben.
A piac medve részének hossza 3-tól 30 hónapig terjedt, a jelenlegi a 17. hónapnál tart. A nagy gazdasági válság idején megtapasztalt medvepiac tartott nagyjából 30 hónapig.
Fontos, hogy a legtöbb medvepiacon tapasztalható volt a beállított mélypont visszatesztelése. Ami ennél is fontosabb, hogy volt olyan medvepiac, ahol ez nem történt meg, igaz, ez volt a ritkább. Amikor megtörtént a korábbi mélypont újbóli meglátogatása, akkor a kettő búvártúra között néhány hét, de volt, hogy több hónap, akár fél év is eltelt. Nem árt tehát a technikai elemzéssel kapcsolatos óvatósság.
Mit kell tudni a mostani medvéről? Elsősorban azt, hogy a március elején beállított mélyponttal bebizonyosodott, amit már sokan régóta mondanak, miszerint tartós medvepiac uralkodik. Azaz egy olyan 10-15 éves, vagy akár hosszabb ideig tartó ciklusba kerültek a világ tőzsdéi, amelyben a 3-4 éves bikapiacok által beállított csúcspontok alacsonyabbak a korábbiban elértnél, s a medvepiacok mélypontjai alacsonyabbak a korábbi mélypontoknál.
