Az Országgyűlés Hivatala (OH) tíz új személygépkocsit vásárol mintegy 62 millió forintért - derül ki a hivatal honlapján közzétett szerződésekből.
A nyertes szállítókat, a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft.-t és a Wallis Kerepesi úti Autó Kft.-t nyílt közbeszerzési eljárás keretében választották ki, velük az adásvételre szóló szerződéseket március 12-én kötötték meg.
Az OH az MSZP-frakció számára három járművet szerez be a Porsche Hungariától: egy Audi A6-ost 13,261 millió forintért, valamint két Volkswagen Passat Highline-t 17,488 millióért. A Porsche egyedüli ajánlattevőként nyerte el a szállítás jogát.
A Wallistól hét autót vásárol a hivatal: három Opel Vectra Elegance-t 18,136 millió forintért és négy Opel Astra Classicot 12,895 millióért. Az Opeleket az OH alkalmazottai használják majd, amelyekkel régi járműveiket, VW Passatjaikat, illetve VW Golfjaikat cseréljük le - mondta lapunknak Bordács Csaba, az OH gazdasági igazgatója. A Wallisnak versenytársai is akadtak a pályázaton: az előbbi járműkategóriában kettő, az utóbbiban pedig négy ajánlattevő közül nyújtotta be a cég az összességében legkedvezőbb ajánlatot. (Még úgy is a Wallis nyert, hogy az OH által a hét autóra tervezett nettó 22 millió forint helyett több mint nettó 26 millióért vállalta a szállítást.) Az adásvételi összegek tartalmazzák az autók regisztrációs és általános forgalmi adóval növelt vételárait, valamint a forgalomba helyezésük költségeit.
A forgalmazók az autókra - azok forgalomba helyezésétől számított - három évig vagy 150 ezer kilométeres futásteljesítményig jótállást vállaltak.
Az OH tavaly novemberben négy új, Audi A6 2.8 FSI típusú autót is vásárolt a Porsche Hungariától, amelyeket jelenleg a parlamenti alelnökök használnak. Az alelnökök a 2006-os ciklusváltáskor nem kaptak új gépkocsikat, az általuk eddig használt Audik hatévesek, több mint 250 ezer, illetve 300 ezer kilométert futottak, fenntartásuk már sokba került, ezért időszerű volt a cseréjük - tette hozzá Bordács Csaba. A szintén közbeszerzési eljáráson kiválasztott Porsche Hungaria jelentős árkedvezményt adott az OH-nak, és a járművek szállítását nettó 32,9 millió forintért vállalta. A második legkedvezőbb ajánlatot akkor a Wallis Motor Pest Kft. nyújtotta be, nettó 39,6 millió forintos árajánlattal.
