Mindez azt jelenti, hogy 3446 eljárást írtak ki, a közbeszerzések összértéke 1521 milliárd forint volt. Az egy lefolytatott közbeszerzésre jutó érték emelkedett, a 2006-os 340 millió forint után tavaly már 441 millió forint elköltéséről döntöttek egy átlagos eljárásban.
Az idén a 2006-os rekordértékhez hasonlóan kétezer milliárdos közbeszerzési forgalmat vár a tanács, elsősorban az uniós források növekvő források miatt. Berényi szerint az arányok is megváltoznak, vagyis az uniós források súlya meghaladja majd a hazaiakét a közbeszerzésekben.
Az elnök hozzátette: a közbeszerzési törvény régóta várt módosításáról 2008 második felében dönthet a parlament. A várhatóan 2009 január 1-jétől hatályba lépő jogszabály fő célja az egyszerűsítés.
