Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– Tévedünk-e, ha továbbra is az államháztartás állapotát tartjuk a középtávú jövőt illetően kulcskérdésnek, azzal, hogy az elmúlt egy évben azért sok minden megváltozott?
– Kétségkívül továbbra is fontos kérdés az államháztartás állapota, ám míg tavaly azt láttuk, hogy „úszik minden”, most van esély a rendbetételre. Erre heteken belül, az új kormány felállásával alkalom kínálkozik. Idén is érvényes azonban az, hogy a választások évében hagyományosan az első negyedévben a tervezett deficit nagyobb része teljesül, mint a korábbi esztendőkben. Most 51 százaléknál tartunk, ez négy éve nagyságrendileg azonos, 48 százalék volt. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az erre az évre tervezett hiány jóval magasabb. Az első negyedévben az intézmények által elköltött, központi támogatásokból – tehát nem a saját forrásból – finanszírozott költségek aránya az egész éves előirányzathoz mérten most egyharmados, szemben a mostani ciklus első két évének 25 százalékos arányával, illetve a még korábbi 20 százalékkal. Ekkora tehát még nem volt. Ebben a természetes választási szezonalitáson kívül azonban szerepet játszanak bizonyos kifizetések – így a 13. havi béreket nem decemberben, hanem idén januárban fizették ki, a félhavi nyugdíjfizetés pedig az első negyedévre esett, valamint az EU-támogatásokkal kapcsolatos előlegek is rontották az egyenleget.
– Ebből mi következik az egész éves deficitre?
– Az eddigi áht-folyamatok összhangban vannak a várakozásaimmal, egyelőre nem változtatok a prognózison, ami GDP-arányosan 8,3 százalékos deficitet jelent. Ez hozzávetőleg 450 milliárd forinttal haladja meg a kormányzati várakozásokat, azaz jelenleg 2 ezer milliárd forint körüli hiánnyal számolok. (A PM mostani prognózisa 6,6 százalék, illetve 1543 milliárd forint.)
– Mindez az elmúlt hetekben mintha kissé „felértékelődött” volna a befektetők szemében.
– A magyar befektetések különösen ki vannak téve a globális pénzáramlásnak, a nemzetközi befektetői hangulatnak. E külső hatások eredményeképpen a belföldi pénz- és tőkepiaci folyamatok el is szakadhatnak attól, amit a pusztán hazai makrogazdasági adatokra támaszkodó elemzés alapján lehetne gondolni. Normális időszakokban 7-8 százalékra becsült áht-hiányra minden bizonnyal jelentős leértékelődéssel, komoly hozamemelkedéssel reagálnának a piacok. Korábban mégis csak igen mérsékelt reakciókat láttunk, a befektetők szemében a valóságosnál sokkal kisebb súlyt kaptak a gyenge fundamentumok. Mára jelentősen megváltozott a helyzet és – több tényező, köztük egyes feltörekvő valuták gyengélkedése, a magyarországi választások nyomán – szignifikánsan nőttek a kedvezőtlen(ebb) makrohírek hatásai. Ebben a helyzetben különös jelentőséget kap az államháztartás, s a piac árgus szemekkel figyeli, hogy miként köszön be a választások után felálló új kormány, mit lép a pénzügyi tárca. Magyarország kockázatos befektetési terep, így különösen nagy a jelentősége annak, hogy az új kabinet meg tudja-e győzni a befektetőket, hogy nagyszabású reformfolyamat kezdetének tanúi, avagy sem.
– A romló fundamentumok „felértékelődése” miként befolyásolja a monetáris politikát, mennyiben rajzolja át a kamatpályát?
– A kamatpályát alapvetően az inflációs kilátások határozzák meg, illetve az, hogy a monetáris tanács (MT) miként ítéli meg az inflációs cél elérhetőségét. Az áremelkedés ütemére jelentős hatást gyakorolnak a pénzügyi egyensúlytalanságok, amelyeket most főként az áht állapota determinál. Az is látható, hogy a kiigazítás halogatása milyen hullámokat gerjeszthet a forintpiacon. A gyenge forint ugyan eddig – legalábbis a kommunikáció szintjén – nem tűnt zavarónak a jegybank számára, ám a legutóbbi kamatdöntés jegyzőkönyvéből kiderül, néhányan már úgy gondolják az MT tagjai közül, hogy a mostani gyengülés tartós volta esetén romolhatnak az inflációs cél elérésének kilátásai. Számomra úgy tűnik, a vita a testületben inkább akörül folyik, hogy mennyiben várható tartósnak a forint gyengülése, semmint arról, hogy egy tartósan 270 forint körüli eurókurzus veszélyezteti-e az inflációs célkitűzés elérését. Úgy vélem, hogy tartósan 270-275 forintos jegyzés mellett már igencsak kifelé „kacsintana” az előrejelzés az inflációs célsávból.
– Milyen hatásokkal járna a költségvetési kiigazítás?
– Ez érdekes dolog: amennyiben a kormány nem lépi meg a szükséges lépéseket, úgy a forint várható gyengélkedése okozná az infláció emelkedését, amennyiben meglépi, akkor pedig bizonyos szabályozott árak, esetleg egyes adókulcsok emelkedése lenne árnövelő tényező. Az MT véleménye szerint valószínűleg inkább ez utóbbi lenne kedvezőbb. Ekkor ugyanis felszínre kerülne az a rejtett inflációs nyomás, amely implicite a költségvetési hiányban ma is jelen van, ráadásul az árindex emelkedése is átmeneti lehetne. Az állami pénzügyek rendbetétele végső soron mindenki számára előnyös. Talán a politikának rövid távon fájdalmas egy ilyen lépés, ám hosszabb idő után az elosztható torta méretének növekedése a következő választások előtt politikai értelemben is behozhatná a kezdeti költségeket.
– Mennyiben sínyli meg a konvergencia és az eurócsatlakozás a büdzsé körüli bizonytalanságokat?
– A konvergenciafolyamat megítélésébe már tavaly ősszel „beépültek” az idei áht-deficitre vonatkozó negatív várakozások. A költségvetés alakulása pedig az előző fél évben alapvetően nem változtatta meg a konvergenciáról alkotott képünket, azzal együtt, hogy nyilvánvalóan semmiképpen sem javította azt. Amennyiben nem kezdődik kiigazítás, úgy az eurócsatlakozás sem jön közelebb a korábban várt 2014 környékéről. Lehet azonban 2011 is, ehhez egyebek mellett jelentős állami létszámleépítésre (ebből 15-20 százalékos költségvetési megtakarítás származhat), a transzferek mérséklésére (így a nyugdíjindexálás vagy a gázár-kompenzáció szabályainak megváltoztatására), valamint bizonyos feladatok ellátásának finanszírozásába a magánszféra bevonására volna szükség. A megtakarítások kedvező hatásai akár már jövőre látszanának is...
