Az elmúlt hét végén derült ki, hogy a Monetáris Tanács hétfői ülésén a négy új tag nem vesz részt, késett ugyanis Mádl Ferenc aláírása. Úgy tűnik, a késedelem oka az, hogy a jelölésekhez továbbra sincs meg a jegybankelnök véleménye, s a jelek szerint Járai Zsigmond immár nem is szándékozik megírni azt. E dokumentum híján minden bizonnyal kútba esik a kormány által szorgalmazott bővítés.
Nem tudok véleményt írni, mert kiüresedett a véleményezési jogkör - fogalmazott Járai Zsigmond jegybankelnök a kormányfőtől kapott levélre adott válaszában. Járai álláspontja szerint a törvény előírja: a miniszterelnök felkérése után a jegybankelnök véleményt alkot, utána jöhet a leendő tagok jelölése, akiket a parlamenti bizottságok meghallgatása után a köztársasági elnök nevez ki. Az MNB elnöke szerint az, hogy a nevek nyilvánosságra hozása előtt egy órával megkapta a jelöltek önéletrajzát, nem tekinthető véleménykérésnek, így az egész folyamat nem törvényes.
Arra az újságírói felvetésre, miszerint a fejlemények azt jelentik-e, hogy a jegybank szerint újra kellene kezdeni a folyamatot, Járai így fogalmazott: ez is kiderülhet belőle. A jegybankelnök szerint meg kellene várni az Alkotmánybíróság e tárgyban születendő állásfoglalását, és figyelembe kellene venni az Európai Központi Bank ajánlását, amely arra vonatkozik, hogy ne egyszerre töltsék be a négy üres helyet.
