A NAPI Gazdaság cikke
Idén januárban 4,47 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a NAPI Gazdaság konszenzusából. Januárban egy hónap alatt 0,98 százalékos emelkedést várnak a szakértők, az éves átlagos drágulás mértékére pedig most 4,12 százalékot prognosztizálnak.
Az elemzők egyetértenek abban, hogy a tavaly év eleji adóváltozások hatásai az első 3-4 hónapban kifutnak, s a folyamatos csökkenés után az infláció május–júniusban érheti el idei mélypontját. A tavalyi adóintézkedések bázisból való kiesését azonban némiképp ellensúlyozzák a hatósági, elsősorban önkormányzati árintézkedések. Ezek nyomán – bár kérdéses, hogy a KSH miként számolja el ezeket – a továbbra is átlagon felül dráguló hatósági áras szolgáltatások felfelé húzzák az inflációt. A második félév elején enyhe emelkedés várható – tekintve, hogy a bázishatások már nemigen játszanak –, majd nagyjából kiegyenesedik a lefutási görbe. Decemberre – a nyár eleji 3,7-3,9 százalékos mélypont után – 4,19 százalékos inflációt mutat a konszenzus. Forián Szabó Gergely, a CA-IB Alapkezelő elemzője szerint ősszel a februári szinten várható az infláció. Nem vár különösebb csökkenést a második félévben Majoros György, az ING Vagyonkezelő szakértője, aki béroldali okokkal indokolja ezt.
A bázishatás mellett az utóbbi hónapokban elsősorban az erős forint hatására az iparcikkek körében kibontakozott dezinflációs trend folytatódására számítunk, amit a visszafogott hatósági áremelések is segíthetnek – vélekedik Barcza György, az ING Bank vezető elemzője. A szakértők szerint az élelmiszerek körében folytatódhat az elmúlt hónapokban kezdődött erős verseny árleszorító hatása a viszonylag olcsóbb importáruk behozatala nyomán. Az élelmiszerek árai azonban jelentős mértékben függenek a nyári időjárástól, ez a prognózis a szélsőségek – tartós aszály, illetve jégverések – kizárásával, azaz „normál lefutású nyárral” érvényes. A tendenciát erősíti a tavalyi rendkívül jó termés, az élelmiszerek árnövekedése várhatóan az éves infláció alatt alakul – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A háztartási energia árának növekedése továbbra is felülmúlja a fogyasztói árindex növekedési ütemét, a tavalyinál azonban mérsékeltebb ütemmel. A ruházati cikkek ára csökkenést mutathat a téli kollekció kiárusítása miatt. A továbbra is erős és stabil forint kedvezően hatott a tartós fogyasztási cikkek áraira, ezt azonban ellensúlyozza a gépkocsik regisztrációs adó miatti drágulása.
