A lapnak Papp Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Szívcentrumának igazgatója úgy nyilatkozott, hogy egy, a szigetországban kétszáznál is több klinikát működtető vállalkozással tárgyaltak.
A tervek szerint az új intézményben 800 és 1500 között lenne a betegágyak száma. Egy ilyen kórház Magyarországon 45-60 milliárd forintból épül meg. A japán ajánlat azonban 15-20 milliárdból ígéri a saját bankja által finanszírozott beruházás megvalósítását.
Toller László polgármester a lapnak elmondta, hogy az állam és az egészségbiztosító - egyelőre kérdéses - támogatásának komoly szerepe lehet a terv sikerében. A kórház magánkézben lenne, de a biztosítással rendelkezők az alapellátáshoz ingyenesen juthatnának hozzá. Ezekben az intézményekben nincs hálapénz, sőt bárminemű ajándékot is tilos elfogadni, ennek fejében persze a dolgozók fizetései átlag felettiek. A szigort jelzi, hogy még egy szál virág elfogadása a betegtől is azonnali állásvesztéssel jár.
