BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Agrár-árharc várható az élelmiszerláncokkal

Jövőre az ideinél több jut agrár- és vidékfejlesztési célokra - jelentette ki az FVM vezetője, aki szerint a legnagyobb feladat, hogy az agrártermelők sikeresen védhessék meg érdekeiket az ártárgyalásokban.

2004. október 1. péntek, 09:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jövőre 327 milliárd forint áll rendelkezésre agrár- és vidékfejlesztési célokra az intézményi kiadásokon felül, szemben az erre évre tervezett 290, illetve a tavalyi 230 milliárddal - mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ma az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtt.

A tárca helyén maradó vezetője az agrárkormányzat további céljait a 2002-ben meghatározottak szerint definiálta, azaz "nem csak autópályákat kell építeni a magyar vidéken", hanem munkahelyeket is kell teremteni. A miniszter emlékeztetett az elmúlt két év eredményeire, sőt büszkén vállalta véleményét, miszerint az agrárgazdaságban ezen időszak alatt több pozitív dolog történt, mint a rendszerváltozás óta az MSZP-SZDSZ koalíció kormányra kerüléséig.

Németh azt ígérte, hogy a nemzeti agrárkerekasztal által felvázoltak alapján konkrét intézkedési tervet készítenek - természetesen az eddig bekövetkezett változások figyelembe vételével -, s meggyőződésének adott hangot, hogy 2010-re az EU agrártámogatási rendszere gyökeresen átalakul, azaz a szubvenciókat különválasztják majd a termeléstől.

A legnagyobb feladatnak a miniszter azt nevezte, hogy az EU 2010-ben várhatóan 11 millió mezőgazdasági termelője sikeresen védhesse érdekeit az ártárgyalásokban, különös tekintettel arra, hogy 13 régebbi tagországban három (!) kereskedelmi lánc tartja kezében az élelmiszerpiacot. Erre válaszként az élelmiszeriparnak is koncentrálnia kell tevékenységét - tette hozzá.

Tóth Levente László
Tóth Levente László

Ez is érdekelhet