BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Melyik munkahely családbarát?

Ötödik alkalommal adták át a családbarát munkahely díjakat. A négy kategóriában (kisvállalat, középvállalat, nagyvállalat, költségvetési szerv) idén öt vállalatot tüntetett ki a zsűri.

2004. június 10. csütörtök, 12:40

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A zsűri az Országos Érdekegyeztető Tanács, a Nőképviseleti Tanács, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal, valamint a Foglalkoztatási Hivatal egy-egy munkatársából állt.

A költségvetési szerv kategóriában a Hajdú Bihar megyei Közigazgatási Hivatal, valamint az Észak-Magyarországi Regionális Munkaerőfejlesztő és Átképző Központ részesült kitüntetésben, a nagyvállalatok között pedig a Dunántúli Regionális Vízmű Rt. kapott díjat.

A jutalom annak a foglalkoztatónak jár, amelyek a munkavégzés eredményessége mellett nagy hangsúlyt fektetnek a családi kötelezettségek teljesítését biztosító intézkedésekre. Kiemelt terület ebben a vonatkozásban a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka. A pályázati anyagok hat témkör köré csoportosultak, melyek a munkaidő-modellek, a képzések - továbbképzések, a GYES-en, GYED-en vagy GYET-en levőkkel való kapcsolattartás, a munkahelyi rendezvények és szabadságolás, a gyermekintézmények fenntartása, valamint az egészségmegőrző programok voltak.

Böröcz Petra
Böröcz Petra

Ez is érdekelhet