Draskovics Tibor elmondta, az szja-rendszert úgy változtatná meg a kormány, hogy a terhelést csökkentené a sávok széthúzásával, illetve esetleg egyes kulcsok csökkentése által. A cél az, hogy az átlagjövedelem ne a legfelső sávba essen.
A Pénzügyminisztérium igazságosabbá tenné a rendszert azáltal, hogy a kedvezmények rendszerén változtat, illetve jövedelemhez kötné az adókedvezményeket. A szaktárca becslése szerint a májusi államháztartási hiány jóval alacsonyabb lesz az előzetes becsléseknél. Konkrét számok említése nélkül Draskovics elmondta: a bevételek több tíz milliárdos nagyságrenddel pozitívabban alakultak, mint a várakozások, elsősorban az áfa-bevételek miatt.
A pénzügyminiszter pozitívan értékelte az Alkotmánybíróság döntését a gyógyszerár-befagyasztással kapcsolatban, szerinte a jogszabályok a betegek igényeit tartják szem előtt. A jövőt tekintve Draskovics a hatósági árak meghatározását részletesebb törvényi szabályozással oldaná meg. A munkáltatót terhelő közterheket mindenképpen csökkentené jövőre a miniszter, amelynek két módja képzelhető el: egyrészt az egyösszegű egészségügyi hozzájárulás mérséklése, másrészt a társadalom-biztosítási járulék differenciált csökkentése által. A Pénzügyminisztérium az utóbbi, a fiatalokat, a GYES-ről visszatérőket, illetve az idősek munkavállalását megkönnyítő intézkedést tartja kedvezőbbnek gazdasági szempontból.
A NAPI Online kérdésére a szaktárca vezetője elmondta: az iparűzési adót középtávon nem kívánja megszüntetni a kormány. A jelenleg az önkormányzatok számára 300 milliárd forintos bevételt hozó adónem megszüntetése csak akkor elképzelhető, ha az összeget más forrásokból pótolni tudják, például költségvetési támogatással, vagy az önkormányzatok finanszírozási rendszerének megváltoztatásával.
