A Postabankot kétfordulós pályázat keretében értékesítenék és a második fordulóban a legnagyobb összeget kínálónak adnák el, így várhatóan szakmai befektetőről lesz szó. Az állam e bank esetében a perfenyegetett múltjából adódóan garanciát vállal az értékesítés során, ám annak körülményei, így például a garancia mértéke nem ismert még.
Hasonló garancia nem kerül szóba Konzumbank privatizációja során, amely hitelintézetet a legmagasabb értéket kínáló szakmai befektetőnek kívánják eladni. A lakásfinanszírozásban kulcsszerepet játszó Földhitel és Jelzálogbank (FHB) esetében tőzsdén keresztüli értékesítést támogat a kormány. Miután e bank esetében mindenképpen szükségessé válna egy tőkeeemelés, ennek érdekében az állam utasította az ÁPV Rt-t, hogy 2,5 milliárd forinttal emelje meg az FHB tőkéjét.
László Csaba újságírói kérdésre elmondta, hogy a Postabank esetében nem kívánnak egyetlen szereplőt sem kizárni a versenyből. A NAPI Online kérdésére válaszolva a pénzügyminiszter hangsúlyozta, bízik abban, hogy az idei évre megcélzott 200 milliárdos privatizációs bevétel megvalósul, ám ennek jó része az utolsó negyedévben folyik be.
