A száz csúcsgazdag összvagyona hatszázmilliárd forint, éppen kétszázmilliárddal kevesebb, mint a legmódosabb lengyel vállalkozóé, a legtehetősebb román vagyona pedig a hét leggazdagabb magyarénak felel meg. A top 100 Amerikában, Nyugat-Európában, sőt Romániában és Lengyelországban már megszokott kiadvány, most mi is megismerkedhetünk a magunkéval. Az első helyezett üzletember 40 milliárdot, a népes középmezőny 4-6 milliárdot halmozott föl eddig. Az élmezőny neveinek jó része nem ismeretlen a nagyközönség előtt, és tevékenységeik között a befektetési üzlet hangsúlyosan szerepel. Van olyan is, aki sörfőzésből, van, aki konzervgyártásból gyűjtött meglehetősen komoly summát. Ám könyv- és lapkiadók, médiavállalkozások birtokosai és idegenforgalmi bizniszben érdekeltek is szép számmal szerepelnek a középmezőnyben. A gyógyszeripar sikeres szereplői, akik a százas listán is ott vannak, jórészt szintén ismertek.
