Az amerikai pénzügyi befektetők részben a Konzumbank és a Postabank privatizációja iránt érdeklődtek, de az is érdekelte őket, hogy vajon milyen előzmények után privatizálná a magyar állam esetleg a Molt vagy a Dunaferrt - mondta Csillag István a gazdasági tárca vezetője a ferihegyi repülőtéren azt követően hogy hazaérkezett az Egyesült Államokból. Ezen túl New Jerseyben működő gyógyszeripari, illetve pirotechnikai vállalkozások is érdeklődtek a itteni termelési lehetőségek, illetve a kutatás-fejlesztésbe történő invesztálás iránt, de Csillag tájékoztatása szerint informatikai cégek szintén szívesen megjelennének Magyarországon. Ez utóbbiak - vélhetően a munkaerő-kínálat okán - főként a keleti országrészben működő egyetemek iránt érdeklődtek. A General Electric megerősítette azt a két héttel korábban tett bejelentését, hogy Budapesten hozza létre a regionális szolgáltató központként működő GE Hungary European Operation Service-t, s az orosz piacon a társaság magyar partnereivel az orvosi technológia területén kíván megjelenni.
Csillag István elmondta azt is, hogy az amerikai Eximbank támogatná az Adria és a Barátság kőolajvezetékek összekapcsolását.
