Kiigazítatlan adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés augusztusban 24,7 százalékkal, 2002 első nyolc hónapjában 22,5 százalékkal emelkedett.
Az augusztusi jelentős növekedést néhány nagy szervezet termelésnövekedése mellett a kisszervezetek termelésének emelkedése eredményezte. A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének termelése 2002. augusztusban 32 százalékkal nőtt. Az épületgépészeti szerelés termelése egynegyedével lett nagyobb; a befejező építés alágazaté viszont 2,5 százalékkal elmaradt a 2001. azonos időszakitól.
Az épületek építése 18,6 százalékkal, az egyéb építmények építése június-júliushoz hasonlóan jelentősen, 33,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, elsősorban az útépítési munkáknak köszönhetően.
Az év első nyolc hónapjában valamennyi megyében nőtt a termelés. A legnagyobb mértékben, 47,3, illetve 43 százalékkal a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Hajdú-Bihar megyei székhelyű szervezetek termelése emelkedett, de jelentős a Békés és Bács-Kiskun megyei székhelyű szervezetek egyharmadot meghaladó termelésnövekedése is.
Az építőipari vállalkozások 2002 augusztusában az egy évvel korábbi, magas bázishoz viszonyítva 9,1 százalékkal kisebb volumenű új szerződést kötöttek. Az első nyolc hónapban az előző év azonos időszakinál összesen egyötöddel nagyobb volumenű új szerződést kötöttek az építőipari szervezetek.
Tavaly augusztushoz viszonyítva az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 4,4 százalékkal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 4,5 százalékkal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havihoz viszonyítva 0,4 százalékkal alacsonyabbak voltak.
