BUX 139045.08 -0,53 %
OTP 45750 -0,13 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A távközlési szakemberek még nem látják az alagút végét

Egyre valószínűbb, hogy akár még két évig is húzódhat a távközlési és informatikai ipar több éve tartó válsága, amely Magyarországon is érezteti hatását. A jelek szerint a piac önmagában nem bír úrrá lenni a helyzeten.

2002. szeptember 20. péntek, 05:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyre pesszimistábbak a távközlési szakma szereplői azzal kapcsolatban, hogy meddig húzódhat még el a piac válsága. Szakértők az idén tavasszal úgy vélték, hogy 12–18 hónap múlva felszálló ágba kerülhet a szakma, a most zárult madridi konferencia tudósai viszont azt prognosztizálják, hogy még legalább két évig erős válságban vergődik az iparág – mondta Frischmann Gábor, a Hírközlési Főfelügyelet elnöke.
Magyarországon is az a jellemző, hogy miközben nő az igény a szolgáltatások iránt, némi befektetési pangás is jellemzi a piacot. Egyfajta megoldás lehetne, ha a Matáv mellett – a szereplők konszolidációja révén – létrejönne egy másik nagy szolgáltatói csoport. Frischmann szerint ezt akár a jogszabályok módosításával is elő kellene segíteni. (A konszolidáció terén csütörtökön megtörtént az első lépés, a PanTel megállapodott a Novacom tulajdonosaival a cég megvételéről – lásd cikkünket mai lapszámunk 1–5. oldalán.) Frischmann szerint a verseny élénkítése jegyében a hírközlési törvény tervezett módosítása során a jelenleginél nagyobb mozgásteret kellene biztosítani a hírközlési döntőbizottságnak. A madridi konferencián megfogalmazódott, hogy a szélessávú kommunikáció terén is infrastruktúra-alapú versenyt kell megvalósítani, ahol ugyanis ez nem jött létre, ott monopóliumok alakultak ki. Az elnök szerint Magyarországon is olyan jogszabályokra van szükség, hogy megérje a szélessávú technológiát fejleszteni. Az infrastruktúra-beruházás szempontjából például szinte csak visszahúzó szerepe van annak a jogszabálynak, amely korlátozza a kábeltelevíziós cégek fejlesztéseit.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet