A visszaléptetések után is maradt esélye a szocialistáknak arra, hogy abszolút többséget szerezzenek, de egy esetleges alacsony részvételi arány ellenük szólna - állapítja meg szerdai adatfelvétel alapján a Medián. A felmérés szerint a 193 fős 50 százalékhoz képest az MSZP 196-199 mandátumhoz juthat, ha hívei fegyelmezetten szavaznak. Ebben az esetben a Fidesz-MDF 163, az SZDSZ 24 helyhez juthat.
Kicsit kisebb MSZP fölényt valószínűsít a Szonda Ipsos. A közvéleménykutató csütörtöki adatfelvétel alapján úgy véli, az MSZP éppen a parlamenti helyek felét szerzi meg (191-195 hely), a Fidesz 168-172, az SZDSZ 23 helyhez jut.
A Tárki április 10-én készített telefonos felmérésében összesen 1028 embert kérdezett meg arról, kire szavazott. A cég ugyanazt az eredményt kapta, mint az első forduló előtt, amely szerint listán a Fidesznek kellett volna vezetnie 9 százalékkal. A közvéleménykutató mandátumbecslést nem adott. A vizsgálat szerint az MSZP csak az SZDSZ szavazók voksainak 70 százalékára számíthat, 13 százalékuk a Fideszre szavaz, a többiek nem mennek el. Ugyanezek az arányok a Centrum szavazók körében 50-20-30 százalék.
