Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy a költségvetést nem kell módosítani, mert az a gazdaságpolitika lenyomata, a gazdaságpolitika pedig marad.
Orbán szerint a Mol Rt.-nek nincs más választása, mint hogy eladja az államnak a gázüzletágat, s erre csak az állam szoríthatja a társaságot. A gázüzletág állami tulajdonba kerülésére azért van szükség, mert a kormány még a betervezett 6 százalékos gázáremelést sem hagynák, ez pedig a Molnak veszteséget okozna.
A kormányfő szerint a hazai fogyasztást a belföldi kitermelésből kell fedezni, ami államilag biztosítható, s az így kitermelt gáz legalább egyharmaddal olcsóbb a világpiaci árnál.
A miniszterelnök emellett elmondta, hogy a vártnál nagyobb bérkiáramlás miatt idén 60-100 milliárd forinttal több nyugdíjat kell kifizetni, mint amennyivel a költségvetés számolt a már ismert emelések után.
Erről egyébként a pénzügyminiszter is szólt a tárca sajtótájékoztatóján: Varga Mihály szerint éves szinten 60-100 milliárd forint olyan többletbevétele lesz az államháztartásnak, amelyet a törvényben előírt nyugdíjemelés mellett még a nyugdíjak további növelésére lehet fordítani. A pénzügyminiszter már a jövő keddi kormányülésen azt fogja javasolni, hogy a többletbevételek egy részét június 1-jén fordítsák nyugdíjemelésre.
