BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra-indexe decemberben 48,7 százalék

A kis- és középvállalkozói szektor rövid távú gazdasági várakozásait megjelenítő index értéke - az októberi kismértékű visszaeséstől eltekintve - augusztus óta növekszik. Az index értéke decemberben 48,7 százalék volt.

2001. december 20. csütörtök, 11:19

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A felmérésben résztvevők egyharmada nem vár változást a magyar gazdaság fejlelődését meghatározó tényezőkben. A pesszimista válaszok aránya emelkedett, markáns tendenciaként értékelhető a feltételek romlásával számolók fél éve folyamatos növekedése. A saját vállalkozásuk rövid távú lehetőségeit a cégek 22 százaléka ítéli javulónak, ami a felmérés időszakának legalacsonyabb értéke. A rosszabbodást feltételezők köre novemberhez viszonyítva nem változott.
A következő hat hónapra decemberben 5 százalékponttal növekedett a tevékenysége bővítésére esélyt látó vállalkozások aránya. Közülük továbbra is legtöbben 5 százalék alatti növekedést feltételeznek. Helyzetében komoly változást előidéző verseny kialakulásától a cégek 80 százaléka nem tart a következő fél évben. Ezzel megegyező (magas) arányban nem feltételezik új erős versenytárs megjelenését sem érdekeltségi területükön.
Az exportpiacok beszűkülése a válaszadók mindössze 12 százalékánál okoz súlyos problémát, 41 százaléknál hatása minimálisnak értékelhető. A belföldi kereslet megítélésében nincs változás november óta, a cégek egyharmada elégedetlen belföldi piaca felvevőképességével. A tevékenység bővítését akadályozó tényezők sorában emelkedett a súlya a gazdasági környezet bizonytalanságának és az éleződő versenynek. Visszaesett ugyanakkor a tőkehiány miatt aggodalmaskodók aránya. Belföldi értékesítési helyzetét növekvő arányban ítélik javulónak a vállalatvezetők. Rosszabbodásra is minden eddiginél többen számítanak az év utolsó hónapjában. Ezt a fogyasztás eddigi alakulásában való csalódottsággal lehet indokolni. Külföldi relációban is javulást feltételez a vállalkozásoknak több, mint egyötöde, 70 százaléka pedig értékesítési lehetőségei beszűkülésétől tart.
A következő hat hónapban likviditási helyzetében nem vár változást a cégek 56 százaléka. Az előző havi értékkel csaknem megegyező, 30 százalék azon vállalkozások aránya, amelyek fizetési gondjaik fokozódásával számolnak. A korábbi 17 százalékról 14 százalékra mérséklődött a javulást feltételezők köre.
A fogyasztói árak 2001. évi növekedése a cégek 81 százaléka szerint érezhetően 10 százalék alatt lesz. Az év végi inflációval kapcsolatos pesszimista várakozások aránya az eddigi legalacsonyabb értékre esett vissza decemberben.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet