BUX 140535.04 0,77 %
OTP 46180 0,46 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Szeptemberre 8,12 százalék a piac inflációs konszenzusa

A jegybank most inkább 7-7,5 százalékos év végi inflációt vár a korábbi 7,7 százalék helyett - vélekedett Járai Zsigmond elnök. Szerinte a forint jelenleg kissé gyengébb, mint az MNB szeretné, de az elnök így is tarthatónak ítéli meg az inflációs célkitűzést, alapvetően az olcsóbb olaj és a viszonylag erős európai valuta miatt. A NAPI Gazdaság által megkérdezett makroelemzők prognózisaiból számított szeptemberi 12 havi inflációs konszenzus 8,12 százalék - az előrejelzések 8 és 8,3 százalék között szóródtak -, a fogyasztói árak havi emelkedését pedig 0,62 százalékra teszi a piac.

2001. október 9. kedd, 11:09

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szakértők szerint a kedvező szeptemberi árindex elsősorban a magas tavalyi bázisnak köszönhető. Augusztusban a várt 8,9 százalékkal szemben 8,7 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban, azaz az elemzők akkor pesszimistábbnak bizonyultak a kelleténél.
Júliushoz képest a múlt hónapban csökkent az élelmiszerek, a ruházati cikkek és a tartós fogyasztási cikkek ára is, a hó/hó alapon számított index 0,2 százalékos áresést mutatott. Az év első nyolc hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 10,1 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos időszakáénál.
Az elemzők egyöntetű véleménye szerint elsősorban a magas tavalyi bázis miatt várható szeptemberben még az augusztusi, amúgy 14 éve nem látott mélységbe süllyedő adatnál is kedvezőbb inflációs ráta. Egy évvel ezelőtt 10,3 százalékos éves áremelkedést jegyzett fel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), ami jóval magasabb volt a piac által előzetesen várt 9,95 százalékos konszenzusnál. Ekkor kifejezetten kellemetlen meglepetésként értékelte a piac a feldolgozott élelmiszerek dinamikus drágulását, amit a 2000 nyarán a nyers élelmiszerek piacán regisztrált árrobbanással magyaráztak a szakemberek. Idén erre nem kell számítani, az idényáras élelmiszerek ármozgása azonban most is nehezen számítható ki, ez pedig jelentősen növeli az előrejelzések hibaszázalékát – fejtette ki Forián Szabó Gergely, a Budapest Alapkezelő elemzője. Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír Rt. szakértője szerint augusztusban nagyon volatilis volt a forint árfolyama, így szeptemberben a forint erősödésének nem volt hatása a fogyasztói árszínvonalra. A nyár végével ellentétben az első őszi hónapban feltehetően havi szinten is emelkedtek az élelmiszerárak – prognosztizálta Török.
Az éves szinten 8,1 százalékos áremelkedést valószínűsítő Nagy Márton, az ING Értékpapír elemzője úgy véli, hogy 8,3 százalékos 12 havi index esetén sincs veszélyben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) év végére vonatkozó inflációs célja. Az olaj árának előre nem várt csökkenése még ebben az esetben is oly mértékben mérsékelné a következő hónapokban a fogyasztói árindexet, hogy a decemberi infláció nem lenne magasabb az MNB által korábban várt 7,7 százaléknál – fejtette ki Nagy.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet