Donald Trump kedden hivatali irodájában újságírók kérdéseire válaszolva reagált a Kijevből származó értesülésre, miszerint Volodimir Zelenszkij már pénteken az amerikai fővárosba látogatna.
Az amerikai elnök szerint
Kapcsolódó
az ukrán államfő szeretné aláírni a szerződést.
Donald Trump azt is mondta, hogy egy nagy megállapodásról van szó, a dokumentum ritka ásványkincseket és egyéb dolgokat érint. Jelezte, számára
elfogadható lenne az ukrán elnök pénteki látogatása Washingtonban, hogy aláírják az amerikai-ukrán gazdasági partnerségről szóló megállapodást.
Megismételte, hogy az Egyesült Államok az elmúlt években több százmilliárd dollárt költött az Ukrajna és Oroszország közötti harcokra, egy olyan háborúra, aminek soha nem lett volna szabad elkezdődnie.
Az MTI tudósítása szerint az amerikai elnök ismét nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy Európa mintegy 100 milliárd dollárt adott kölcsön formájában, míg az Egyesült Államok 300-350 milliárd dollárnyi összeget és katonai felszerelést küldött minden biztosíték nélkül. Az elnök kifejtette, hogy
az Ukrajnával tervezett megállapodás formájában a befektetett pénznél nagyobb összeg térül majd meg az amerikai adófizetők számára.
Donald Trump a háború utáni békefenntartásra vonatkozó kérdésre úgy válaszolt, hogy szükség van ilyen tevékenységre, és azt olyan formában kell megteremteni, hogy mindenki számára kielégítő legyen. Egy másik kérdésre az elnök kifejtette, hogy
Ukrajna katonai támogatását hosszabb távon Európa végezheti, de az Egyesült Államok katonai jelenléte megmaradhat Európában.
Az elnök egyben szándékát fejezte ki, hogy az Ukrajnával való megállapodást követően folytatódjon a támogatás, egyben megállapította, hogy az Egyesült Államok elmúlt években nyújtott segítsége nélkül a háború nagyon rövid időn belül véget ért volna. A katonai eszközök szállítását illetően Donald Trump úgy fogalmazott, hogy egy ideig folytatódhat tovább, legalább addig, amíg létrejön a megegyezés Oroszországgal
Gyorsan lehetséges a rendezés, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök is ezt akarja
- tette hozzá Donald Trump.
A korábbi hírek szerint Trump-kormány azt akarja keresztülvinni, hogy a katonai és pénzügyi támogatásért cserébe Ukrajna az Egyesült Államoknak adja a föld alatt rejlő ritkaföldfém-ásványok kitermelési jogának a felét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot

Továbbra sem érteni Orbán Viktort, megint érkezett egy üzenet

Még nehezebb lehet özvegyi nyugdíjhoz jutni, sokakra komoly szigor vár

Gyermekvállalási válság: Taylor Swift lehet a demográfiai fordulat kulcsa

Így égett el 100 milliárd forint az MNB-alapítvány luxuskalandjai során
Elon Musk mindenkit átvert, perre mennek
