A szerdai vizsgálat kiterjedt emberi fogyasztásra szánt sajtokra, tejekre és különböző krémekre is. A döntés azután lépett életbe, hogy az EU az eredetileg tervezett 37,6 százalékos kínai elektromos meghajtású járműveket érintő büntetővámot 36,3 százalékra módosította – írja a Reuters.
Az EU Kínában működő Kereskedelmi Kamarája úgy fogalmazott, hogy „sajnálatos módon az egyik kormány által alkalmazott kereskedelmi védelmi eszközökre a másik (fogadó) kormány általában hasonló eszközökkel fog válaszolni.
Tekintettel arra, hogy az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a Kínából származó EV-kel kapcsolatos vizsgálatok végleges megállapításait, Kína döntése, hogy szubvencióellenes vizsgálatot indít, nem tekinthető meglepetésnek
– fogalmazott az uniós hivatal.
A kamara figyelemmel fogja kísérni a vizsgálatot, és reméli, hogy az tisztességesen és átláthatóan zajlik majd. Elvárjuk az érintett tagvállalatainktól, hogy a lehető legteljesebb mértékben együttműködjenek a vizsgálat során – tették hozzá.
Az EU döntése miatt mától még drágább az elektromos autó
Az EU környezetvédelmi tervei több ambiciózus célt is kitűztek a közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás csökkentésére és a fenntartható mobilitás előmozdítására. A Kínát sújtó döntés ideiglenes változata már életbe is lépett. Bővebben itt olvashat erről.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs az beszél
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció