„Úgy döntöttünk, hogy további 700 katonát mozgósítunk a nyugat-balkáni műveleti tartalékos erőből, illetve készültségbe helyezzük a tartalékos erők egy újabb zászlóalját, hogy szükség esetén telepíthessük őket” – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, miután az előző napi albán-szerb összetűzések során a NATO-vezetésű koszovói békefenntartó erők (KFOR) 30 katonája és 52 tüntető megsérült. Egy zászlóalj nagyjából 300-1000 fős katonai egységet jelent.
Az olaszországi Nápoly városában működő illetékes parancsnokság a nap folyamán közölte, hogy több, készültségbe helyezett alakulatot küldenek át Koszovóba a KFOR számára erősítésnek.
Stoltenberg elítélte az erőszakot Koszovóban, mondván, hogy „az ilyen támadások elfogadhatatlanok és véget kell vetni azoknak”. Figyelmeztetett, hogy
a NATO-csapatok „minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy szavatolják a biztonságot Koszovó minden lakója számára”.
Egyben sürgette a feleket, gondoskodjanak a feszültség csökkentéséról és tartózkodjanak „a további felelőtlen cselekedetektől”, illetve térjenek vissza az uniós közvetítéssel zajló, kapcsolatok javítását szolgáló tárgyalásokhoz.
Magyar katonák is részt vettek a koszovói tömegoszlatásban
Helytállnak a magyar katonák a NATO koszovói békefenntartó missziójában – közölte hétfő este a Honvédelmi Minisztérium (HM). A közlemény szerint a magyar katonák is részt vettek a koszovói tömegoszlatásban. Kedden már haza is tért a sérült magyar katonák egy része.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni