A Telegram üzenetküldő alkalmazás módosította irányelveit, hogy több adatot oszthasson meg a kormányzati hatóságokkal. Ez jelentős változás az alkalmazásnál, amelyet évek óta bírálatok érnek amiatt, hogy csatornáin drogkereskedelem, kiberbűnözés és gyermekekkel való szexuális visszaélésről szóló anyagokat engedett elszabadulni.
Pavel Durov, a Telegram vezérigazgatója hétfőn közölte, hogy a platform megváltoztatta adatvédelmi irányelveit, hogy a feltételezett bűnözők IP-címét és telefonszámát nyilvánosságra hozhassa, ha az illetékes igazságügyi hatóságoktól erre vonatkozó utasítást kap. Eddig a Telegram irányelvei szerint csak bírósági végzésre adta ki a terroristagyanús személyek adatait – írja a Politico.
Kapcsolódó
Világossá tettük, hogy a szabályainkat megszegők IP-címeit és telefonszámait az illetékes hatóságok számára érvényes jogi kérésre nyilvánosságra hozhatjuk
– írta Pavel Durov a Telegram-csatornáján közzétett üzenetében.
A változásokra egy hónappal azután került sor, hogy Durovot letartóztatták Párizsban azzal a váddal, hogy platformja bűnrészes volt az alkalmazáson folytatott tiltott tevékenységben, és hogy megtagadta az együttműködést a hatóságokkal. A vezérigazgató jelenleg óvadék ellenében szabadlábon van, de nem hagyhatja el Franciaországot.
Boldog-boldogtalant vonzott a Telegram
Durov korábban komoly támogatást kapott a szólásszabadság jobboldali szószólóitól, köztük Elon Musk X-tulajdonostól, amiért régóta elutasította, hogy a kormányoknak hozzáférést biztosítson a platformja adataihoz. Az adatok bizalmas kezelésének ígérete a szervezett bűnözői kartellektől kezdve az elnyomó rezsimek politikai disszidens csoportjain át az orosz és ukrán hadseregig mindenkit vonzott a platform használatára.
A Telegram mostantól gyakoribb átláthatósági jelentéseket is közzé fog tenni, megosztva adatokat arról, hogy milyen gyakran működött együtt a hatóságokkal. Az új adatvédelmi irányelvek szerint ez nem félévente, hanem negyedévente fog történni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Ezt nehogy megegye: népszerű terméket hívott vissza a Nébih

Jön a fordulat: saját célra 2-3 szobás lakásokat keresünk

Rocksztárként érkezett, arannyal távozott – Mikor leszünk mi is a színpadon?

Halak tömkelege váltott kék színre egy brazil tóban
