Csak idő kérdése, és az új típusú koronavírus nem lesz veszélyesebb a szezonális influenzavírusnál – közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
„Csaknem elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor kijelenthető, hogy a Covid-19 már a szezonális influenzával egy szinten kezelhető – a vírus továbbra is veszélyes az egészségre és lesznek halálos áldozatai, ám nem okoz már felfordulást sem a társadalomban, sem az egészségügyi ellátórendszerben” – mondta genfi sajtótájékoztatóján Michael Ryan, a szervezet egészségügyi vészhelyzetekkel foglalkozó megbízottja.
A sajtóeseményen a WHO vezérigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz kijelentette: elégedett, mert az elmúlt három év folyamán első ízben mondható el, hogy az utolsó négyhetes periódus heti haláleseteinek száma alacsonyabb volt a három évvel ezelőtti, pandémiának nevezett időszak periódusaihoz képest.
Ez azt jelenti, hogy a pandémia időszakához képest ma sokkal jobb helyzetben vagyunk
– tette hozzá, továbbá reményét fejezte ki, hogy a WHO még ebben az évben csökkentheti a jelenleg még a maximális fokozaton tartott egészségügyi vészhelyzet készültségi szintjét.
A WHO 2020. január 30-án hirdette ki a nemzetközi közegészségügyi vészhelyzet legmagasabb fokozatát, amikor még csak Kínából jelentettek koronavírusos megbetegedéseket, és a napi esetszám 100 alatt volt.
A pandémiát, vagyis a világjárványt két hónappal később, 2020 márciusában hirdette ki a WHO; a hírre a világ országai egymás után vezették be a járványügyi korlátozásokat. A vezérigazgató ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy figyelmeztetésük ellenére nem minden ország tette meg a szükséges óvintézkedéseket; így három évvel később kijelenthető hogy a Covid-19 csaknem 7 millió ember halálát okozta, közvetett áldozatainak száma pedig még ennél is magasabb.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)