Bár Afrika számos pontján, köztük Beninben is hivatalosan tilos a prostitúció, számos, a szexuális fantáziáit kiélni vágyó idős hölgy érkezik Afrikába azért, hogy fekete szeretője legyen.
A lengyel Onet riportja szerint a hölgyek azt állítják, hogy önkéntes munkára érkeznek Afrikába több hónapra, a helyiek szerint azonban valójában az élvezetekért érkeznek. Rejtély azonban, hogy a fekete szeretők, és a nagymama korú fehér nők között van-e anyagi megállapodás.
A lap szerint az „európai nagymamák” számára évek óta szexuális célpontnak számít Afrika, mivel olcsó és diszkrét.
Marta Rutkowska pszichológus, az Health in the Head tulajdonosa a lapnak azt nyilatkozta, az idősebb nők szexuális élete nem egyszer szegényes, vagy épp nincs is, még akkor sem, ha kapcsolatban élnek. Ezért sokan kalandot keresnének ebben a korban, azonban a saját lakóhelyükön ez bonyolult lehet.
Gambiában ráadásul egyes szállodarecepciósok saját maguk kínálják fel a testüket az idősebb hölgyeknek, akiknek ha mégsem tetszene az ajánlat, felkínálják, hogy elviszik őket egy speciális klubba, ahol maguk választhatnak partnert. Mindössze 100 dollárért.
Gambiában már az 1990-es évek óta problémát jelent a szexturizmus, mióta az európai nők közkedvelt célpontjává vált, az élen a brit nőkkel. Az Egyesült Királyságbeli nemzetközi utazási irodák ugyanis eleinte olcsó utazásokat szerveztek a számukra a nyugat-afrikai országba, ahol így három évtized alatt több ezer szexre vágyó „nagyi” fordult meg.
A 2,5 millió lakosú Gambiában nagy a munkanélküliség, a bérek pedig alacsonyak, így jelentős anyagi lehetőséget jelent a helyi fiatal férfiak számára, hogy gazdag, középkorú európai hölgyek eszkortjai lehetnek. A fekete férfiak jellemzően az interneten keresztül, valamint a strandon keresik potenciális partnereiket.
Hasonló a helyzet Szenegálban is, ahol rendszeres, hogy az idősebb hölgyek egy „boy toy” társaságában töltik az idejüket a lap szerint.
A cikk szerint az érintett országokban nem használják széles körben a szexturizmus kifejezést a jelenségre, mivel a szexet keresők többsége nő, nem pedig férfi. Ha ez fordítva lenne, akkor az közfelháborodást váltana ki. Így azonban a hatóságok szemet hunynak a gyakorlat felett, dacára annak, hogy mindez illegálisan történik.
Davosban most a legjobb escortként csillogni
A Világgazdasági Fórumnak helyet adó svájci kisvárosban lehetetlen escort szolgáltatást igényelni, akkora keresletet generál a sok ezer embert vonzó tanácskozás.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)