Köztudott, hogy az ötkarikás játékok résztvevői az olimpia ideje alatt egy olimpiai faluban élnek, ám az itt töltött idő alatt is sokan élnek aktív szexuális életet. Ez alól azonban erős kivételt jelentett a tokiói olimpia, ugyanis az akkor javában zajló koronavírus-járvány miatt szigorú intimitási tilalom volt érvényben a sportolói rezidenciákon.
Ezt azonban a szervezők idén olyannyira feloldják, hogy a tervek szerint 300 ezer óvszer áll majd a sportolók rendelkezésére.
Laurent Michaud, az olimpiai és paralimpiai falu igazgatója szerint ezzel a mennyiséggel minden lakos „azt fogja kapni, amire számít, és amire szüksége van” – írja a The Washington Post alapján a Yahoo.
Az olimpiai és paralimpiai játékok során 14 ezren fordulnak meg a faluban, beleértve a sportolókat, a személyzetet és a sajtó képviselőit, a szervezők célja pedig, hogy az események során mindenki lelkes legyen és kényelemben érezze magát, hogy a falu valóban egy olyan hely legyen, ahol az emberek „megoszthatják egymással a pillanatot”.
Alkohol ugyanakkor, a korábbi gyakorlatnak megfelelően, továbbra sem lesz elérhető a rezidenciákon.
Az Inside the Games című sport szaklap azt írja, hogy olimpiai falvak először az 1988-as szöuli nyári játékokon rendelkeztek óvszerállománnyal, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az AIDS-re. Ekkor 8500 óvszert osztottak ki, ám ez a szám évről évre nőtt: a 2000-es sydneyi olimpián már 70 ezres állományt biztosítottak, ez azonban túl kevésnek bizonyult, így további 20 ezerrel kellett a szervezőknek kipótolniuk.
A legnagyobb óvszerállományt, mintegy 450 ezer darabot, a 2016-os riói olimpián biztosították.
Reggel sajtburgert, éjjel óvszert szállítanak a Wolt futárok
Közel félmillió darab sajtburgert rendeltek tavaly a magyar felhasználók a Wolt ételkiszolgáló rendszeren keresztül.Ha többre kíváncsi, ide kattintva olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Még egy jelentős világszervezet vezetője távozott húsvétkor

Sokakat vág földhöz az elszegényedés, a spórolás lett az új fogyasztási trend

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Van valami, amivel sakkban tartja a világot: monopolhelyzetben Kína

Botrány a köbön: Egy másik csoportban is megosztotta a titkos hadi információkat a miniszter

Most jól figyeljen: lehet, hogy már ön is nyugdíjba mehetne
