Teherautósok és gazdák harmadik napja blokkolják az utak forgalmát Románia-szerte, többek között a magas üzemanyag-és műtrágyaárak miatt – írja az Euronews.
A látványosan tiltakozók mára arra is panaszkodnak, hogy mindezeknek köszönhetően számos romániai fuvarozó cég és mezőgazdasági vállalat a csőd szélén áll.
A helyi rendőrség egyelőre megállította a demonstrálókat a főváros felé vezető utakon, ugyanis a tüntetők Bukarest blokád alá vételével fenyegetőznek, hogy ezzel is nyomást gyakoroljanak a román kormányra.
Január 10-én több száz romániai kamionos kezdett látszólag spontán tiltakozó akcióba, majd indul meg Bukarest felé.
Egyelőre nincs érdemi párbeszéd és tárgyalási pozíció a felek között.
Ausztria meghátrált, szabad az út a schengeni térségbe
Ausztria visszavonta a vétóját, 2024-től Románia és Bulgária a légi és vízi közlekedésben csatlakoznak a schengeni egyezményhez. A felvételét kérő két ország reméli, hogy a következő évben a szárazföldi forgalomról is sikerül megállapodniuk. A döntés részleteit és annak következményeit EBBEN A CIKKÜNKBEN foglaltuk össze.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben