Csütörtök hajnalban ismét beszakadások voltak a parajdi sóbánya környezetében, az újabb omlások nyomán sólé ömlött a Korond-patakba, miközben a felszín alá két helyen is édesvíz tört be, emiatt a patak sótartalma tovább nőtt.

A Hargita megyei prefektus közlése szerint a következmények egyre súlyosabbak: a Kis-Küküllőn a halállomány már teljesen kipusztult, és egyre több elhullott hódot is találnak a folyó mentén a hatóságok. Mindeközben több településen nincs vezetékes víz, és már a Marost is elérte a vízszennyezés.

A Transtelex a prefektus sajtótájékoztatója alapján azt írja, hogy ugyan a tervek szerint zajlanak a patak vízelterelését célzó munkálatok, az újabb sókilökődések miatt továbbra is súlyos a helyzet.

Ervin Luci, az országos vízügyi hatóság igazgatóhelyettese szerint már a Marosba is eljutott a sós víz, csütörtökön Arad megyében, Soborsint térségében is kimutatták a vízszennyezést.

A szakértők szerint ugyan a Kis-Küküllő felszínen nincsenek elhullott halak, a meder alján jól látszódnak az iszap által betakart tetemek. A folyó lényegében haldoklik.

A Maros Vízügyi Igazgatóság négy ponton, naponta kétszer méri a Kis-Küküllő vízminőségét – írja a lap.

Levegő után kapkod Parajd, megnyitják a sósfürdőt

Ha lehet előbb, de július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melynek vízét hozott sóval keverik. A környéken leállt a turizmus a sóbánya beomlása miatt, fel kell lendíteni a nyári hónapokban.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.