A tiltakozás még szerdán indult meg, amikor a főváros, Port Moresby rendőrei beszüntették munkájukat fizetésük megcsappanására hivatkozva. Az utcára vonuló tömeg több épületet is felgyújtott és kifosztott. Feltételezhetően 15 ember életét vesztette a zavargások közben és több tucatnyian meg is sérültek.
A mintegy 10 millió lakosú csendes-óceáni szigetország bővelkedik erőforrásokban, de gazdasági növekedése régóta elmarad a szomszédos országokétól, és bűnözési rátája az egyik legmagasabb a világon. Nem meglepő, hogy ekkora port kavart a bérelmaradás – írja a CNN.
James Marape miniszterelnök csütörtökön a nemzethez intézett beszédében úgy fogalmazott, hogy a biztonsági jelentések szerint a helyzet enyhült, azonban nem sokkal később 14 napos szükségállapotot hirdetett. Kihangsúlyozta, a rendőrségen belüli fegyelmezetlenséget nem fogják eltűrni.
Az elmúlt napokat teljes egészében fogjuk vizsgálni, ha már sikeresen visszaállítottuk a józanságot, a normalitást és a rendet a városunkban és az országunkban
– mondta.
Korábban Marape nyilvánosan bocsánatot kért, és azt mondta, hogy egy adminisztratív hibának tudható be a rendőrök, a katonák és a börtönalkalmazottak fizetésének elmaradása. Állítása szerint a hiányt a következő fizetési ciklusban pótolni fogják.
Az események hatására legalább hat parlamenti képviselő lemondott, James Nomane, a keleti felföldön található Chuave volt képviselője pedig felszólította Marape-t, hogy szintén tegye meg a szükséges lépést.
A zavargások diplomáciai következményekkel is járnak a szigetország számára, mivel Peking előállítaná a kínai tulajdonban lévő üzleteik megrongálóit. Pápua Új-Guinea mintegy 20 ezer kínai állampolgárnak ad otthont, így a távol-keleti ország arra is felszólította a várost, hogy fokozott biztonságot szolgáltassanak az embereik számára.
Nem csitulnak a kedélyek Szerbiában
A héten már forgalmas útkereszteződéseket zártak le a választási csalások miatt demonstrálók Szerbiában. A tüntetők a december 17-i, ismét Aleksandar Vucic pártjának győzelmével zárult előrehozott választás megismétlést követelik.Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat