Csütörtökre virradóra Ukrajna több városát is intenzív támadási hullám érte, az orosz erők drónokkal, rakétákkal és robotrepülőgépekkel mértek csapásokat a városokra.
A fővárosból, Kijevből már az este és az éjszaka folyamán is számos robbanást jelentettek. Vitalij Klicsko polgármester legfrissebb tájékoztatása szerint legalább öt ember meghalt és 34-en megsérültek, többségüket kórházban ápolják.
A beszámolók szerint több többszintes épület, köztük egy szálloda is lángba borult, egyes lakóházak pedig teljesen megsemmisültek – írta összefoglalójában az n-tv.de német hírportál.
A hatóságok eddig legalább 28 megrongálódott épületet azonosítottak, ezek többsége lakóház vagy civil infrastruktúra, de a károk teljes mértéke egyelőre nem ismert. A lakosok a metróállomásokon kerestek menedéket, sokan sátrakat is felállítottak, hogy ott vészeljék át a légitámadásokat.
A támadások után hajnalban ismét légiriadót rendeltek el, tudósítók „rendkívül hangos robbanásokról” számoltak be, amelyek még a föld alatti óvóhelyeken is jól hallatszottak. Egy újságíró szerint ez volt „az egyik legsúlyosabb támadás az elmúlt 4,5 évben”, és gyakorlatilag néhány percenként csapódott be egy ballisztikus rakéta.
A támadások Ukrajna más városait is elérték, többek között Zaporizzsját, Pavlohradot, valamint az északkeleti Szumit és Harkivot is, ahol szintén légiriadó és robbanások voltak, de a károkról és áldozatokról ott egyelőre nem áll rendelkezésre pontos információ.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán már figyelmeztetett, hogy Oroszország újabb nagyszabású támadásra készül, amelyet rendszeres időközönként ismétlődő, tömeges drón- és rakétacsapások előznek meg. A dublini EU-elnökségi eseményen azt mondta: azonnal visszatér Ukrajnába, és arra kérte a lakosságot, hogy figyeljék a légiriadókat és keressék a menedékhelyeket.
