Ukrajna és Oroszország csütörtökön bejelentette, hogy újabb fogolycserét hajtottak végre a június 2-án Isztambulban kötött megállapodások értelmében.
A cserében érintett hadifoglyok számát azonban nem közölték.
Az embereink visszatérnek, miután oroszok fogságába kerültek
– fogalmazott a Telegramon Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
„Azért dolgozunk, hogy visszahozzuk az embereinket. Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé teszi ezeket a cseréket. Célunk, hogy mindegyiküket kiszabadítsuk” – jelezte a Kyiv Independent szerint az államfő.
Ezek „a súlyos beteg vagy sebesült” katonák többségükben 2022 óta voltak fogságban
– közölte szintén a Telegramon Ihor Klimenko belügyminiszter.
Az orosz védelmi minisztérium is megerősítette a fogolycserét, és a tárca szerint az átadott orosz katonák jelenleg Beloruszban tartózkodnak, ahol pszichológiai és egészségügyi segítségben részesülnek.
Ukrajna több mint három éve védekezik a Vlagyimir Putyin elnök indította orosz támadás ellen. Mindkét fél részéről legkevesebb tízezrek estek el, katonák és civilek egyaránt. Az időszakosan közzétett hivatalos veszteségadatok jelentősen eltérnek egymástól.
Felcsillant a béke reménye? Megtörtént az első ukrán-orosz fogolycsere, ennyien jutnak haza
Több száz hadifogoly és polgári személy került vissza hazájába, miután nyélbe ütötték az első fogolycserét az orosz-ukrán konfliktusban. Részletek.Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni