A Brent nyersolaj határidős ára 1,55 dollárral, 1,7 százalékkal 91,45 dollárra emelkedett hordónként, míg a West Texas Intermediate (WTI) határidős kőolaj hordónkénti ára 1,66 dollárral, 1,9 százalékkal 88,32 dollárra nőtt szerda reggel.

Ezzel az olajár elérte a két héttel korábbi legmagasabb szintet.

Érződik a félelem a konfliktus kiterjedésétől, ami megmutatkozik az olajárak emelkedésében

– közölte a Reuters érdeklődésére John Evans, a PVM bróker munkatársa.

Úgy tűnik a piacok beszámították a kockázati felárakat, miután kedden palesztinok százai vesztették életüket egy gázai kórházban történt robbantásban, amellyel egymást vádolják izraeli és palesztin tisztviselők.

Jordánia ezután lemondta a Joe Biden amerikai elnökkel, valamint az egyiptomi és a palesztin vezetőkkel tartott csúcstalálkozót. Joe Biden szerdán érkezett Izraelbe, hogy megbeszélést folytasson a gázai háborúról.

Puskaporos hordó lett a Közel-Kelet: nyakunkon az újabb olajválság?

A Hamasz meglepetésszerű és brutális terrorcselekménye után Izrael kiterjedt háborút indított a terrorszervezet ellen a Gázai övezetben. Bár a háború elsőre egy távoli és lokális eseménynek tűnhet, nem ez lenne az első eset, amikor egy közel-keleti katonai konfliktus a világgazdaságot is komolyan érinti. Bővebben --->