Zürich kantonjában január elseje óta csak az vehet részt a személyszállításban, aki legalább B1-es szinten beszél németül, aki nem, az elveszíti állását. Az taxisok egyesületének elnöke szerint ez a saját hibájukból történik meg. A taxiipart, amelyért korábban nagyrészt az önkormányzatok voltak felelősek, ma egységesen az adott kanton szabályozza - írja az nzz.ch.

1500 taxisofőr nem felel meg ennek a követelménynek

– állítja George Botonakis, a Zürichi Taxi Szövetség elnöke.

Korábban 4000 sofőr kínált taxiszolgáltatást Zürich kantonjában.

Az újítás várható volt. 2020 óta tudnak a törvény 2024. január 1-től történő bevezetéséről, így tudták azt is, hogy németül kell tanulniuk. Négy év lett volna továbbképzésre. Augusztusban egy tanulási programot is indítottak, és alkalmassági vizsgát kínáltak a járművezetőknek – tette hozzá az elnök, aki szerint 2500 e-mailt, 1500 Whatsapp-üzenetet írtak, és csak egy ember iratkozott fel.

Az emberek saját hibája, ha most éheznek. Elég információ és ajánlat állt rendelkezésükre.

Botonakis szerint a taxiba beszálló vendégek közül sokan szeretnének egy kis beszélgetést kezdeményezni a sofőrrel, mert ez bizalmat teremt, lerövidíti az utat, és kellemesebbé teszi az ügyfél számára az utazást.

Az elnök nem ért egyet a fordítóprogramok alkalmazásával, eközben helyismereti tesztet már nem erőlteti, mert a navigációs eszközök vagy a Google segítségével ma már nincs rájuk szüksége.

Az Uber-sofőröknek nem kell nyelvtudásukat igazolniuk, így azok a taxisok, akiknek már nincs taxiengedélyük, a jövőben Uber-sofőrként dolgozhatnak

– tette hozzá.

Az új szabályozásra való átállás eltart egy ideig, de egy-két hónapon belül nagyobb ellenőrzésekkel rendeződik.

 

A Nemzetközi Tömegközlekedési Szövetség (UITP) 2021-es felmérése szerint lakosságarányosan 2019-ben Budapesten volt forgalomban a legtöbb taxi, mintegy 6478 darab. Ez a szám 2023-ra azonban 5486-ra csökkent, vagyis ezer taxi eltűnt a rendszerből. De nálunk nem a nyelvtörvény miatt, hanem más okoz játszottak közre. Hogy melyek ezek, arról itt írtunk >>>>