A G7-ek éves csúcstalálkozójának idén az olaszországi Puglia régiója ad otthont június 13-15. között, hogy megvitassák a szövetséget érintő legégetőbb geopolitikai kérdéseket és kihívásokat.
Mi lesz a napirenden?
A három napos csúcstalálkozó során, ami csütörtökön délelőtt kezdődik, a következő témákat fogják érinteni:
- az éghajlatváltozás, és a fejlődés kérdései Afrikában;
- a Közel-Kelet helyzete;
- Ukrajna támogatása;
- bevándorlási kihívások;
- az indo-csendes-óceáni térség és a gazdasági biztonság;
- a mesterséges intelligencia szabályozása.
Az oligarchák vagyonának sorsa
Az ukrán-orosz háború kapcsán nagy hangsúlyt fektetnek majd az előrejelzések szerint arra, hogy a vezetők végre megegyezésre jussanak a befagyasztott orosz vagyonból származó nyereség hasznosításáról és annak Ukrajnára való fordításáról. Az ukránok támogatásának szentelt két ülés egyikén Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is részt fog venni.
Továbbá a Reuters értesülései szerint a G7-ek kemény figyelmeztetéseket terveznek küldeni a kisebb kínai bankoknak, hogy ne segítsenek Oroszországnak a nyugati szankciók kijátszásában.
Washingtoni források szerint az Egyesült Államok jelentős új szankciók bejelentésére készül az orosz hadsereget ellátó „technológiai és árucsatornák” részét képező pénzintézetek ellen.
Azt azonban nem tudni, hogy a G7 többi tagja készen áll-e a kemény amerikai vonal követésére.
Kína elleni fellépés
Egy olyan nyilatkozat kiadására is számítani lehet a szövetségtől, amelyben aggodalmukat fejezik ki a kínai ipari többletkapacitás miatt, és megvizsgálják további intézkedések bevezetésének lehetőségét is.
Nagy Márton: Példa nélküli, amire az EU készül, Magyarország nem hagyja
Nem értünk egyet a kínai elektromos autógyártókat sújtó brutális európai büntetővámokkal, a túlzott protekcionizmus nem megoldás – reagált a szerdai európai uniós tervezet hírére Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Magyarország már a soros elnöksége részeként adhat markáns választ a Versenyképességi Tanács július 8-9-i ülésén.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Egyéb ügyek
Ferenc Pápa személyesen vesz majd részt a mesterséges intelligencia kontrolljáról szóló tanácskozáson. A pápa idén óva intett a mesterséges intelligencia „perverz” veszélyeitől, és megismételte a világszintű szabályozásra való felhívást.
Ezen felül a vezetők feltehetőleg kifejezik eltökéltségüket a fejlődő országok súlyos adósságterhének kezelésében, valamint Olaszország valószínűleg továbbra is szorgalmazni fogja a multinacionális vállalatok globális minimumadójáról szóló megállapodást.
Számos más ország, vezető és nemzetközi szervezet is részvételét teszi: a meghívottak között szerepel Ferenc pápa, Jordánia királya, valamint India, Brazília vezetői és az Afrikai Unió elnöksége. Ezen kívül jelen lesz az ENSZ főtitkára, valamint a Világbank, az IMF, az Afrikai Fejlesztési Bank és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
A találkozót Puglia déli régiójában, a Borgo Egnaziában tartják – egy Michelin-csillagos étteremmel rendelkező luxusszállodában. Az esemény végül Giorgia Meloni sajtótájékoztatójával zárul szombaton, azonban Joe Biden amerikai elnök június 14-én éjjel már hazarepül.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!