A McDonald's csütörtöki bejelentetése alapján az összes 225 izraeli franchise-étterem visszajut a cég irányítása alá. A gyorsétteremóriás közölte, hogy már meg is állapodott az izraeli Alonyal franchise céggel – írja a CNN.
Az Alonyal több mint 5 ezer embert foglalkoztat az ország McDonald’s éttermeiben.
A McDonald's a közleményben hozzátette, hogy továbbra is elkötelezett az izraeli piac iránt, és a jövőben is elsődleges célja biztosítani a pozitív munkavállalói és vásárlói élményt.
A McDonald's üzletek túlnyomó többségét világszerte helyi franchise-üzemeltetők vezetik. Ezek az vezetők sok tekintetben független vállalkozásként működnek, hiszen ők határozzák meg a béreket és az árakat, valamint az adományokról és nyilatkozatokról is maguk döntenek.
Épp ezért történhetett meg, hogy az október 7-i támadások után az izraeli Alonyal kedvezményeket ajánlott fel a helyi katonáknak és biztonsági erőknek, ebbe pedig a McDonald’s igazgatósága nem szólhatott bele. Tágabb régióban természetesen az üzemeltetők elhatárolódtak az izraeli éttermek akciójától.
A kuvaiti és pakisztáni franchise csoportok nyilatkozatot adtak ki arról, hogy nem osztoznak az izraeli franchise döntésével.
A McDonald’s azonban, így sem tudta elkerülni, hogy több más amerikai márkához hasonlóan bojkott alá kerüljön a régió számos piacán.
Januárban a cég vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a vállalat jelentős üzleti hatást tapasztal Közel-Keleten a háború miatt. Februárban újra megismételték az üzenetet, így nem meglepő a felvásárlásra irányuló döntésük.
Amíg egyes országokban felvásárolják az üzleteket, addig Srí Lankáról például kivonul a gyorsétterem lánc. Ahogy korábban írtuk a helyi média szerint higiéniai okok állnak a döntés hátterében.
A közel-keleti háború a McDonald's franchise-okat is egymásnak ugrasztotta
A McDonald's bejelentése, miszerint ingyen ételt ad az izraeli katonáknak, visszatetszést váltott ki az arab országokban működő franchise-ok részéről, és együttesen több mint 3 millió dollárt ajánlottak fel a Gázában bombázott palesztinok támogatására.Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Csalókat csalt csapdába a nyugdíjas férfi
Összeomlás szélén egy kulcságazat: 63 ezer munkahely forog kockán
Megvan a NASA legújabb vezetője, el sem hiszi, honnan jött
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
Tabudöntés jöhet az EU-ban: megszavazhatják az orosz vagyon felhasználását