III. Károly király kedden ismertetett újévi lovagi kitüntetési listája 1157 nevet tartalmaz. A legfiatalabb 20, a legidősebb 102 esztendős. Ők a Sir, illetve a Dame megszólítást használhatják, de pénzt vagy más tulajdont nem kapnak.
A Sir előnév viselésére jogosító lovagi címet adományozta az uralkodó Idris Elba színésznek elsősorban nem a színészi munkásságáért, hanem a fiatalok érdekében végzett jótékonysági tevékenységéért részesült a magas királyi elismerésben. Sir Idris Elba nagyszabású kampányt folytat a késeléses bűncselekmények visszaszorítására, és feleségével együtt létrehozta az Elba Hope Foundation nevű alapítványt, amely brit, amerikai és afrikai fiatalok megsegítésével foglalkozó civil szervezeteknek nyújt támogatást.
Sir Idris az egyik legismertebb brit színész, aki a Luther című krimisorozat sztárjaként Golden Globe-díjat is kapott, emellett háromszor jelölték a brit Oscarként is emlegetett BAFTA-díjra és hatszor Emmy-díjra.
Azok a filmek, amelyekben ő is szerepelt, világszerte eddig csaknem 10 milliárd dollár (3300 milliárd forint) bevételt hoztak.
Tiszteletbeli lovagi címben részesítette III. Károly király
- az Európa-bajnok angol női labdarúgó-válogatott holland szövetségi kapitányát, Sarina Wiegmant,
- valamint a Jayne Torvill és Christopher Dean olimpiai bajnok jégtáncpárost, akik minden idők legeredményesebb brit jégtáncosai voltak, Európa-bajnokságot és világbajnokságot is nyertek, pályafutásuk csúcsát azonban az 1984-es szarajevói téli olimpia jelentette, ahol Ravel Bolerójára koreografált kűrjük művészi kivitelezését mind a kilenc pontozóbíró példátlan módon hat pontra értékelte.
A lovaggá ütés manapság elsősorban becsületbeli kitüntetés, nem jár vele sem hivatal vagy bármilyen kötelezettség, a középkorban azonban hatalmas megtiszteltetésnek számított a lovaggá ütés, és szó szerint megváltoztatta a cím tulajdonosának életét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Felrobban az európai vezetők agya Trump miatt, háború van kialakulóban
Százezrek ismerik a rendszámos trükköt, milliókat spórolnak – Magyarország miért maradt ki?
Nyílt levelet írtak Szijjártó Péternek, súlyos kritikákat fogalmaztak meg
Megint elérhetetlen lesz vonattal a Nyugati, már tart a visszaszámlálás
Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár
Önnek is megbolondult mostanában a telefonja? Ezért kapcsol ki magától, itt van az oka
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Dupla vagy semmi: sokan bukhatják az új támogatást, de az ügyesek kétszeresen nyernek
Brutálisan terjed ez a csalási módszer: ne dőljön be a szemfényvesztésnek