Megtalálták és lefoglalták a Louvre múzeum előtt azt a 19. századi koronát, amely egykor III. Napóleon feleségének, Eugénia császárné fejét ékesítette - erősítették meg a francia hatóságok.

A france.24 tájékoztatása szerint

a megtalált koronát 1354 gyémánt és 56 smaragd borítja, és rajta arany sasok láthatók. 

Miként az Economx is beszámolt róla, tolvajok törtek be vasárnap fényes nappal a párizsi Louvre-ba, és felbecsülhetetlen értékű történelmi ékszereket loptak el. Mindössze hét percre volt szükségük ahhoz, hogy behatoljanak a világhírű múzeumba, a napóleoni gyűjteményből a látogatók szeme láttára összegyűjtsék az ékszereket, majd távozzanak a zsákmánnyal.

„Láttunk néhány felvételt: négy perc alatt nyugodtan bejutnak, összetörik a vitrineket, elveszik a zsákmányt, majd elmennek. Semmi erőszak, a látogatókkal nem foglalkoztak, nagyon profik” – jelentette ki Rachida Dati kulturális miniszter.

A rendőrség forrásai szerint a három tolvaj robogón érkezett a múzeum épületéhez, teherlifttel mentek fel a szóban forgó első emeleti terembe, és akkumulátoros láncfűrésszel dolgoztak, majd robogókon menekültek el, összesen kilenc ékszerrel. Ezek közül veszítettek el egyet a múzeum előtt. 

A szemtelen rablás egyébként a párizsi rendőrség központjától mindössze 800 méterre történt.

Emmanuel Macron francia elnök még januárban ígéretet tett a Louvre „újratervezésére, restaurálására és kibővítésére”, miután az igazgató aggodalmát fejezte ki a múzeumban uralkodó szörnyű állapotok miatt. A világhírű múzeum több mint 33 000 műalkotásnak ad otthont, antikvitásoknak, szobroknak, festményeknek. Legnépszerűbb látványosságai közé tartozik a Mona Lisa, a Milói Vénusz és a Szamothrakéi Szárnyas győzelem. Az ominózus Apollon Galéria a francia koronaékszereket mutatja be.