Ukrajna elvesztette az augusztusi offenzíva kezdetén elfoglalt terület több mint 40 százalékát a kurszki régióban – nyilatkozta a Reutersnek az ukrán fegyveres erők vezérkarának egyik magas rangú forrása.
A „szivárogtató” szerint Ukrajna legfeljebb mintegy 1376 négyzetkilométert ellenőrzött az oroszországi térségben. Azonban ahogy az orosz erők egyre fokozták az ellentámadásokat, a terület egyre kisebb lett, és most körülbelül 800 négyzetkilométert tesz ki a becslések szerint.
Kapcsolódó
Addig fogjuk tartani ezt a területet, amíg katonailag értelmezhető
– tudta meg a lap szintén az ukrán vezérkari forrástól, aki arról is beszélt, hogy Oroszország mintegy 59 ezer katonát telepített a kurszki régióba, miután az ukrán haderő bevonult a térségbe.
Az ukrán fegyveres erők augusztus 6-án vonultak be a kurszki területre, ami mivel Oroszországban található, igencsak komoly sikerélményt jelentett a 2022 februárjában megtámadott ukránoknak. Mindez egyúttal nagy pofonként hatott az orosz katonai és politikai vezetés számára.
Az új normalitás: így adják el az orosz lakosságnak a kurszki offenzívát
A putyini állam elitjét és lakosságát is sokkolta, hogy orosz területre tört be az ukrán hadsereg. Kormányzati tisztviselők szerint még idén egy újabb mozgósítási hullámba kezdhet a Kreml.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
A BKK is aláírta: indulhat a Bubi közbringarendszer harmadik generációja
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják