Épp korrupciós bűncselekmény közben fogták el a kelet-szlovákiai Györgyös (Ďurďoš) település polgármesterét – adta hírül az Új Szó.
Miroslav Mikeľ az ominózus pillanatban 92 500 euró kenőpénzt vett át.
A rendőrség szervezett bűnözés elleni egysége már korábban nyomozást indított az ügyben, és a rajtaütést július 17-én hajtották végre a településvezető irodájában. Az akció a „Výstavba” (Építkezés) nevet kapta, mivel a kenőpénz lakóingatlan-fejlesztésekhez kapcsolódó telekparcellázásért cserébe járt volna.
Mikeľ a letartóztatását követően lemondott polgármesteri tisztségéről. Amennyiben bűnössége bebizonyosodik, Miroslav Mikeľ 4-től 10 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.
A rendőrség megerősítette, Mikeľ közvetlenül a hivatali helyiségében vette át az összeget, majd azonnal őrizetbe vették. A rendőrségi művelet során több helyszínt is átkutattak, és további bizonyítékokat foglaltak le.
A férfi ellen vesztegetés és hivatalos személy hatalmával való visszaélés miatt indítottak eljárást. Bár a rendőrség indítványozta az előzetes letartóztatást, a szakosított büntetőbíróság ezt elutasította, a büntetőeljárást viszont megalapozottnak találta. A döntés ellen az eperjesi ügyészség fellebbezést nyújtott be.
Átszövi a korrupció Magyarországot, így véli az ifjúság
Az Integritás Hatóság felmérése szerint magyar fiatalok többsége úgy véli, hogy a korrupció széleskörűen jelen van az országban, és komoly problémát jelent mind a közszolgáltatásokban, mind a politikai és üzleti életben. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt