Múlt héten Szászországban letartóztatták az AfD egyik vezető politikusának, Maximilian Krah EP-képviselőnek és mostani EP-listavezetőjének az egyik munkatársát.
Az európai parlamenti honlapján "akkreditált asszisztensként" szerepelő Jian G.-t a Kínának való kémkedés gyanújával tartóztatta le a német rendőrség – írja a Euronews.
A szövetségi ügyészség vádja szerint a kínai titkosszolgálat alkalmazásában álló férfi információkat adott át az Európai Parlamentben folyó tárgyalásokról és döntésekről a hírszerzési megbízójának. Emellett feltehetően Németországban élő kínai ellenzékiek után is kémkedett.
Nem az első kémbotrány
A Die Zeit szerint a 43 éves, német állampolgársággal is rendelkező kínai férfi üzletemberként ismerte meg Krah-t és feltehetően még azelőtt beszervezték, hogy az AfD-s EP-képviselő alkalmazottja lett 2019-ben.
Márciusban a cseh titkosszolgálat által kirobbantott orosz propaganda-botrányban is felmerült Maximilian Krah neve. AFD EP-listavezetője elismerte, hogy kétszer szerepelt az oroszbarát Voice of Europe honlapon, de „természetesen nem kapott érte pénzt".
Az elmúlt hetekben ez már a negyedik Kína számára való kémkedéssel vádolt német állampolgárokat érintő letartóztatás.
Hétfőn Hessenben és Észak-Rajna-Vesztfáliában tartóztattak le egy férfit és egy házaspárt, akik a gyanú szerint katonai technológiára vonatkozó információkat szereztek Peking számára .
Jian G. kedden állítják egy karlsruhei vizsgálóbíró elé, aki dönt az előzetes letartóztatásáról. AFD szóvivője a Die Welt hírcsatornának nyugtalanítónak nevezete a letartóztatásáról szóló híreket.
Újabb orosz kém dőlt ki a szekrényből, most a Bundestagban
Lemondott Eugen (Jevgenyij) Schmidtnek, az AfD párt képviselőjének ukrán származású asszisztense. Azzal gyanúsítják, hogy az orosz hírszerzésnek dolgozik.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter