Több tízezren tüntettek szombaton az izraeli Tel-Avivban a gázai hadművelet kiterjesztésére vonatkozó kormányzati terv ellen – számolt be róla az MTI.
A tüntetést a Hamász szélsőséges palesztin szervezet által elrabolt és a palesztin lakosságú Gázai övezetbe hurcolt túszok hozzátartozóinak fóruma szervezte meg. Attól tartanak, hogy a hadsereg tervezett műveletei veszélybe sodorják szeretteiket.
Pénteken az izraeli biztonsági kabinet jóváhagyta a katonai művelet kiterjesztésére és Gáza városának elfoglalására irányuló terveket, amelyek megvalósításával a hadsereg az egész partvidék feletti ellenőrzést szerezhetné meg.
A hadsereg úgy véli, hogy a túszokat az ellenőrzése alatt nem álló területeken tartják fogva, köztük Gázavárosban.
Az izraeli hatóságok ismeretei szerint 50 túsz van még a Hamász fogságában, akik közül mintegy húszan még életben vannak.
A gázai fegyveres konfliktust a Hamász által vezetett terrortámadások váltották ki 2023. október 7-én, amelyekben mintegy 1200 ember halt meg és több mint 250-et ejtettek túszul.
Történelmi döntést hozott Németország, Izrael végleg kihúzta a gyufát
Berlin nem küld többé olyan fegyvereket a zsidó államnak, amik a gázai offenzíva során is felhasználhatók. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni