Összekapcsolja Irán a fizetési rendszerét Oroszországéval, vagyis az iráni Setab-hálózatot az orosz Mir fizetési rendszerrel. Ennek köszönhetően a kártyabirtokosok a jövőben fizetni és pénzt felvenni is tudnak majd mindkét ország területén.
Az iráni állami rádió tájékoztatása szerint már két éve megvannak a tervek a fizetési rendszerek összekapcsolására.
Teherán és Moszkva is nemzetközi büntetőintézkedések hatálya alatt áll. Az ukrajnai háború miatt Oroszországot és vele együtt számos orosz bankot is levágtak a SWIFT globális elektronikus fizetési rendszerről, ennek nyomán pedig a két legnagyobb kártyakibocsátó vállalat, a Visa és a MasterCard is kivonult Oroszországból. Iránt már ennél is régebben leválasztották a nemzetközi pénzügyi rendszerről.
Még 2022 novemberében ismerte el az iráni külügyminiszter, hogy drónokat szállítottak Oroszországnak az ukrajnai háború kitörése előtt. Az EU jelenleg 2025 nyaráig beutazási tilalommal és az unióban tárolt pénzeszközeik befagyasztásával szankcionálja Iránt.
Az EU meghosszabbította az Iránnal szembeni szankciókat
A büntetőintézkedések az Európai Unióba való beutazási tilalomra és az unióban tárolt pénzeszközeik befagyasztására terjednek ki.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal