Szigorúan fellépnek a horvát hatóságok a szabálytalankodókkal szemben, főként a jelentős gyorshajtás vagy az ittas vezetés esetén. Az országban pontozásos rendszer működik, amelyben pontokat kap a sofőr a szabálysértésekért, egy bizonyos összesített pontszámot elérve pedig akár a jogosítványt is bevonhatják.
A Pénzcentrum gyűjtése alapján ha 20 kilométer per órával haladjuk meg a megengedett sebességhatárt, akkor 70 euróra, átszámolva nagyjából 27 ezer forintra, ha 50 kilométer per órával lépjük túl, akkor akár 2 ezer euróra, azaz mintegy 780 ezer forintra büntethetnek meg.
Kapcsolódó
A biztonsági öv elmulasztása, a vezetés közbeni mobilozás és a szabálytalan parkolás 40 és 65 euró, azaz 15 és 25 ezer forint közötti büntetést von maga után, míg az ittas vezetés alsó hangon 395 euróba (154 ezer forintba), a piros lámpán áthaladás pedig minimum 265 euróba, mintegy 104 ezer forintba fájhat.
A tengeri horgászat engedélyköteles Horvátországban, a lap szerint az egynapos tengeri horgászjegy 7,96 euróba (kb. 3 200 forintba), a háromnapos 19,91 euróba (kb. 8 000 forintba), míg a hetijegy 39,82 euróba (kb. 16 000 forintba) kerül. Kagylót gyűjteni és kivinni az országból viszont tilos, még akkor is, ha azok üres héjként hevernek a parton. Ez Horvátország teljes területére érvényes.
Mennyibe kerül most Horvátország? Itt az idei nyaralás teljes árlistája
A nyaralók számára az autópályadíjak mellett az üzemanyag-, élelmiszer- és éttermi árak is fontos tényezők, így az Economx összegyűjtötte, mennyibe kerül most Horvátország, és hogyan változtak az árak az elmúlt évben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló