Egy, a Science Advances című folyóiratban megjelent új tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a madárinfluenza-vírus H5 altípusa elleni vakcinázás lehet a vírus evolúciójának egyik motorja.
Ez a helyzet állhat fent a mostani amerikai madárinfluenza-járványt okozó H5N1 vírus esetében, amely eddig egy ember halálát okozta. Szintén a vakcinák okozhatják a Kínában terjedő H5N6 madárinfluenza mutációit is – írja a Newsweek.
A CDC szerint 2024 eleje óta 67 esetben regisztráltak H5N1 okozta megbetegedést, és január 6-án halt bele először ember a betegségbe az Egyesült Államokban.
A H5 influenza az influenza A vírusok egyik altípusa. A H5N1 és a H5N6 a legjelentősebb magas patogenitású madárinfluenza-törzsek, amelyek a madarak súlyos megbetegedését és jelentős elhullást okoznak.
A tanulmány szerzői leírják, hogy széles körben vizsgálták az 1996 és 2023 között világszerte vett vírusmintákat, hogy meghatározzák, hogy a vírus a világ különböző részen milyen ütemben evolválódik. A megállapításaik szerint a vírus átterjedése a vadon élő madarakról a beoltatlan baromfikra gyakoribb volt, mint a beoltottakra, ami azt jelzi, hogy a vakcinázás valóban segít a betegségét terjedését megállítani.
Ugyanakkor azt is megállapították a kutatók, hogy azokban az országokban, ahol a baromfit beoltották a H5 madárinfluenza ellen, főként Kínában, ott a vírus fejlődése gyorsabb volt, mint azokban az országokban, ahol ez nem történt meg.
Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy nem jelenti azt, hogy a vakcinázás közvetlenül a vírusok fejlődésének felgyorsulását eredményezi, csak azt, hogy ezek egymással összefüggenek.
Bedurrant a járvány, szigorítanak a kórházak
A Semmelweis Egyetem intézményeiben és a Debreceni Egyetem Klinikai Központ egyes épületeiben is látogatási tilalmat vezettek be.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott