Mute Egede beszéde annak nyomán hangzott el, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök nemrég kifejtette, hogy Grönland birtoklását és ellenőrzését szeretné elérni.
Egede szerint eljött az ideje annak, hogy maguk tegyenek lépéseket és alakítsák a jövőjüket, annak tekintetében is, hogy kivel fognak szorosan együttműködni, továbbá, hogy kik lesznek a kereskedelmi partnereik.
A szuverenitási mozgalom egyre többször napirendre kerül Grönlandon az utóbbi időben, részben a dán hatóságok 20. században elkövetett visszaélései miatt, beleértve az 1960-as években indított nem önkéntes születésszabályozási kampányt – írja a Reuters.
A kormányfő leszögezte ugyanakkor, hogy a függetlenségről a grönlandiaknak kell döntenie, arról azonban nem tett említést, hogy mikor kerülhet sor a referendumra.
Grönland mintegy 57 ezeres népességének nagyrésze támogatja a függetlenséget, arról már eltérő a vélemények, hogy milyen hatással lehet az életszínvonalukra, illetve, hogy valóban most van-e itt ennek az ideje.
Dánia enyhíti az abortusztörvényt
Az új szabályok 12-ről 18 hétre emelik az abortusz határidejét. Az új szabályok azt is lehetővé teszik, hogy a 15-17 évesek szülői beleegyezés nélkül is kérhessék a küretet.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit